Üdvözöllek az oldalamon.

Enged  meg,  hogy bemutatkozzam és néhány szót mondjak magamról. Székely Ernőnek hívnak, egy gyermekem van jelenleg párkapcsolatban élek Veresegyházán. Szakmámat tekintve esztergályos szakmát tanultam Pécsen. Iskoláim befejezése után az életem más irányba vitt. Egy kedves barátom elhívott, hogy segítenék neki festményeket árusítani.

Mire én igent mondtam neki. Nem is bántam meg a mai napig sem. Majd elkezdtem érdeklődni a mai magyar kortársfestőművészek iránt. Majd annyira megtetszett az egész dolog hogy saját vállalkozásba kezdtem és megnyitottam a saját Galériámat és egyben családi vállalkozásunk. Szüleim és testvérem is Galériát nyitottak és mindenki ezzel foglalkozott. Most már több mint 25 éve árulom a festményeket és az egész országban ismernek, mint képkereskedőt. Mindig is vállalkozó szellemű voltam, és érdekeltek az új lehetőségek. Galériám neve: A+B Galéria Pécs  www.apluszbgaleria.hu.

Sok időt vesz el ez a munka, mint magán életben, mint pedig munkában. Nagyon sokat vagyok vidéken távol a családtól, amit igazán nem szeretek. De most találtam egy kedvemre való munkát ez pedig nem más, mint a Turizmus iparága, amit ráadásul online is tudom működtetni. Ezt a munkát otthonról is tudom működtetni, ami nagyon szimpatikus volt számomra, mert így többet tudok lenni a családommal is. Természetesen nem csak az utazás érdekelt, ha nem a munka és a pénzkereseti lehetőség is. Ezt szeretném neked is bemutatni amennyiben te is szeretnél utazni, megismerni a nagyvilágot. S ha hiszed, ha nem mind ezt megteheted te is Nagykeráron vagy akár térítésmentesen.

Tudom első hallásra hihetetlennek tűnik, de igaz. Magával a céggel 2012-ben ismerkedtem egy festményvásár alkalmával Egerben. Akkor még nem is sejtettem milyen szerencsésnek mondhatom magamat. Ott ismertem meg testvérem által Bartuska Józsefet, aki ennél a cégnél ő volt az első ember, aki ezt az üzletet elkezdte terjeszteni világszerte.

Mára már egy hatalmas szervezet vezetője lett. A mai napig nagyon hálás vagyok érte és köszönettel tartozom neki. Ő általa ismertem meg ezt a céget is. Sokat beszélgettünk előtte, hogy hol hova merre szoktam utazni. Majd meghívott egy előadásra  és bemutatott egy marketing tervet illetve ezzel egy időben elmondta nekem,hogy a cégnek milyen víziója jövőképe  van. Sokan nem akartak neki hinni, de én is az egyike voltam, aki hitt neki és meg hallgattam elmentem az előadásaira és csatlakoztam ehhez a nagyszerű céghez és a mai napig tagja is vagyok.

Akkoriban még csak előre lehetet regisztrálni, hogy, majd lesznek olcsó Hotelek és kedvezőbben tudunk majd szállásokat foglalni. Mára már több mint öt év eltelt és a cég egy hatalmas fejlődésen ment keresztül. Számos szolgáltatások jöttek, azóta rendszerbe. Mára már piacvezető lett ez a cég a Turizmus iparágában. Szolgáltatásaik között mára már igen sok szolgáltatás megtalálhatóak. Többek között Szálás foglalás,  Síutak, Apartman házak, Holiday Coupon ajánlatok, Promóciós ajánlatok, Programok, Autóbérlés, Transzfer, Repülőjegyek, Utasbiztosítás, Kedvezményes utak és még sok más egyéb szolgáltatások.

Mind ezeket a szolgáltatásokat egy saját webirodán keresztül tudod működtetni. Későbbiekben erről is kapsz tájékosztatást a hírlevelekből. Más részt, ha pedig te is szeretnél üzletileg is foglalkozni, mint Disztribútor azt is megteheted te is. Ezekről a feltételekről  hírleveleimben fogsz további tájékoztatást kapni,ha feliratkozol. Későbbiekben egy rendezvényünkön megismerkedtem Béleczki Zoltánnal is, aki mára már nagyon jó barátom és szponzorom.

Ennél a cégnél mára már ő is a top vezetők között van nyilvántartva. Sokat mesélt nekem a cégről és annak víziójáról. Majd létrehozott egy  céget  mely segítségével előadásokat és képzéseket tart a cégnél és csapatán beül ,hogy hogyan kell ezt az üzleted csinálni. Budapesten rendszeresen vannak oktatások előadások is. Ezekről is fogsz kapni rendszeresen tájékoztatást is. Team Revolution Tréning oldalon www.teamrevolutiontraining.com  oldalról. Sokat köszönhetek neki is .Ugyan  is ez egy nagy csapat munka mindenki segít a másiknak,de még is mindenki magának magáért és a csapatáért dolgozik. Nagyon jó érzés mikor egy közös cél ért dolgozik mindenki és nincsenek konfliktusok  s persze csupa boldog emberekkel találkozol.

Mindenki mesél hol merre járt a nagyvilágban milyen élményekkel gazdagodtak és remek hangulatban jönnek haza. Majd elfelejtettem mondani miközben nyaralunk és van egy jó kis csapatod közben pénzt is keresel. Ki ne szeretne ilyen helyen dolgozni? Természetesen erről is fogsz kapni hírlevelet, hogy ez hogyan lehetséges. Remélem felkeltettem az érdeklődésedet akár az utazás vagy a munka terén és szeretnél velem dolgozni vagy csak utazni iratkozz fel a hírlevél sorozatomra. Minden információt  meg fogsz kapni. Köszönöm, hogy rám szántad az idődet és elolvastad ezt a bemutatkozó írásomat.

Legyél Te i Tudatos Utazó

(the World is yours)

 

 

Székely Ernő

Veresegyház 2112 Dallam u.19

Pécs 7632 Pécs Pellérdi út 32/1

tel: 06 70 771 6654

skype: szekely.erno21

e-mail: szekely0505@gmail.com